A fekete nap gyermekei

Sokszor könnyes arccal,
kigúnyolt, büszke daccal
menetelsz
míg csak bírsz.

De tudtad jól, hogy eljön,
ki fentről néz egy felhőn,
s veled lesz,
mikor sírsz.

Úgy érzed, nem bírod már!
Szólítsd, és újra földre száll,
s így szól majd hozzád:

HÍVTÁL, (A FEKETE NAP)
VÁRTÁL, (GYERMEKE VAGY!)
SZÉLLEL SZEMBEN ÁLLVA,
MEGVÁLTÁSRA VÁRVA

SÍRTÁL, (A FEKETE NAP)
VÁRTÁL, (GYERMEKE VAGY!)
S ÉN KÖNNYEDET LETÖRLÖM,
A ROMOK KÖZT A FÖLDÖN!

Nem látták meg benned,
hogy másról szól a lelked,
mert szabadabb,
és többet érsz.

Kilógsz már rég a sorból,
hisz mást kaptál a sorstól,
de szíved rab,
míg köztük élsz.